2010. október 26., kedd

ReVISION

Bérlő: ReVISION
Bérlő profilja: Reklámügynökség
Épület: Szép utca 4.



A ReVISION irodájába nagy elvárásokkal érkeztünk, mivel a gerilla marketing egyik jeles itthoni képviselőinek munkahelyétől sokat vártunk. Nem csalódtunk.


A hatalmas fakapu több száz fémlapkával van díszítve, mely mindegyik ágaskodó oroszlánt ábrázol. Kinyitva a kaput, a cég logóját nagyban is láthatjuk, ám mint kiderül, a kapun található oroszlánok még az előző bérlő hagyatéka, és teljességgel véletlen, hogy nagy részben megegyezik az ő emblémájukkal. Ők úgy fogalmaztak, hogy az iroda találta meg a ReVISION-t és nem ők az irodát. 



Indulásként levezetnek minket az alagsorba, ahol büszkén mutatják leendő tárgyalójuknak ajtaját. Az épületben régebben egy bank volt és kézenfekvően az egykori páncéltermet szeretnék tárgyalóvá alakítani. Bízom benne, hogy jól átgondolták, mert nem szívesen lennék annak az ügyfélnek a helyében, akitől a srácok 5 perc türelmet kérnek, míg kint megbeszélik a dolgaikat, és közben pár percre esetleg becsukják az 50 cm vastag páncélajtót.



A cégről tudni kell, hogy 2005-ben alakult és 2007-től kezdve vált intenzívvé a munka. Ahogy sok más kreatív cég, ők is úgy kezdték, hogy összejártak kávéházakban ötletelni, munka mellett. Később az ügyfelek mennyisége miatt otthagyták állásaikat, hogy teljes erővel építhessék saját brandjüket. A VISIONED márkanév alatt egyébként mostanra már több szolgáltatást is kínálnak.



A Szép utcában található iroda még koránt sincs teljesen készen. Jó pár kép várja a falak tövében, hogy a végső helyére kerüljön, de látszik, hogy a srácok azóta kreatívkodásukat inkább az ügyfeleikre fordítják. Sebaj, a képek türelmesen várják sorsuk jobbra fordulását, és - legyünk igazságosak - kreatívok irodájában igazán nem szúr szemet a földön fekvő kép.


Az alapkoncepció az volt, hogy a munkatársaknak ne a fehér falakat kelljen bámulniuk munka közben. Ezért megkérték a Zina nevű pécsi graffitist, hogy hozzon magával sárga és fekete festékeket és kicsit kreatívkodjon az üres irodában. Ő fogott egy írásvetítőt, kinyomtatva ráfektette alkotásait, és átdolgozta a falakra.


Az iroda maradék része az ügyfelek részére készített kreatívanyagok egyvelege. Különösen büszkék a hallban található Vámház krt. 9. feliratú táblára, mely állítólag az eredeti, amit Klapka is tart a reklámban.


Valószínűleg pár hónap múlva majd visszatérünk az irodába, mert nagyon kíváncsiak vagyunk, hogyan fog végső állapotában festeni az iroda.

További képek:


1 megjegyzés: